Korán leesett a hó 1696-ban, már október végén vastag hótakaró borította az erdélyi falvakat, decemberben fogcsikorgató hideg tette próbára a téli szállásaikon állőmásozó hadak életét.
Az ózdi kastély lakói védve vannak, a kályhákban pattog a tűz, Ábrist már fia segíti a kályhák fűtésében, fa van elég, igaz ezeket a kemény teleket az erdőségek irtásával lehet csak elviselhetővé tenni. Most, december végén, a karácsonyi ünnepek után csendesebb az élet a kastélyban is, éjjel pedig csak az úrasszony szobájából szökik ki némi fény a téli éjszakába.
Hátát a kályhának támasztva mereng. Lőrinc valahol Udvarszéken végzi hivatalos munkáját, keveset van otthon. A távollét nemcsak a hivatalos teendők miatt nyúlik hosszúra, tetemes része vendégeskedés, különösen az esték, ünnepi vacsorák, névnapok, kinevezéseket követő ebédek sokasága. Az a hír járja a labanc méltóságok között, hogy Pekry Lőrinc eszik, iszik, mulat és táncol, s bizonyára a dorbézolás is benne van e kedves időtöltések között, és nem hiányzik az asszonyoknak való széptevése sem. Ő mindezt természetesnek tartja, élete akkor igazán kedvére való, ha boros kupák, zeneszó, dalolás teszi vidámmá és változatossá. Kata asszony tudja ezt, olykor őt is hívja, de ő nem szereti ezeket a hajnalig tartó mulatozásokat. Be is vallja a 29. versében:
„Mert minden vigasság, tréfaszó, mulatság Én előttem csak álom.”
Ő az éjszaka meghitt csendjét szereti, ilyenkor él igazán. Teréz felsír bölcsőjében, de csak valami rossz álma lehetett, mire odaér, kisimulnak vonásai. Erzsébet Teréz az ötödik lányka Pekryéknél, néhány hónapos csupán. Imre átkerült a rostélyos ágyba, ő most a kis kedvenc, nemcsak apja szeme fénye, Imre mindenkit maga köré von kedvességével, még Erzsók is titokban az ő kedvét keresi. Apja az őszön egyszer maga mellé vette a nyeregbe, s elporoszkáltak a fenyvesek felé, mint vitte őt egykor gyermekként Petrőczy István, amikor szembe nyargaltak a Vág felett iramló széllel. Azóta Imre nap, mint nap lovagolni szeretne. Ha eltűnik a kastélyból, apró lábacskái az istállóba viszik, mert Lőrinc vett neki egy kis pónilovat, s a kisfiú öröme határtalan, ha apjával együtt lovagolhat a szelíden lejtős dombokon. Ilyenkor Klára ül a pónin, Imrét apja tartja a nyeregben, ahhoz még kicsi, hogy egyedül ülje meg a paripát.
Az év vége most az esti csendben a számvetés ideje. Úgy tűnik, az idő sebesebben szárnyal vele, mintsem követni tudná. Terézzel most már hat élő gyermeke van. Polixéna az ő vére egészen, ő épp úgy szereti a verseket, mint ő szerette kora gyermekségében, még Kasza vár falai között öreg prédikátor tanítója felügyelete alatt. Klára és Katarina kinőttek a játékkal teli gyermekkorból, ők már ruha- tervekkel vannak tele, a park sűrűn benőtt zugaiban rejtőzködnek az avatatlan szemek elől, ki tudja, milyen „titkokról” sugdolóznak, alig vette észre, és nagy lányok lettek, lassan egészen leválnak róla.
Az óra tízet ütött.
Mi is volt még? A per Pozsonyban... az év fekete napjai. Pedig milyen örömmel készült Pozsonyba. Erzsók unszolására új ruhát is varratott magának... Klára és Kiskata kísérte el őt Fehérvárra, ők választották ki a selymet. Az út is jól sikerült, Lőrinccel együtt utaztak el, együtt nézték meg a várost, most Lőrinc vállalta el, hogy mindent megmutat néki. Ő akkor telve volt kíváncsisággal. A város épületeit a felfedezés örömével szemlélte, hiszen az új látvány mindig is valami sajátságos birtokbavételt, gazdagodást jelentett neki Krakkóban is, Bécsben is. Valójában többet szeretett volna látni, ismerni a világból, mint amennyi megadatott neki élete során, ám a háborúk megfosztották ettől. Aztán elkövetkezett a per napja. Üdvözölni akarta nevelő- anyját, amikor észrevette őt az épület folyosóján, közeledett felé, de Zsuzsanna asszony elfordult tőle, mintha ellenségek lennének... Szíve ijedten dobbant, s akkor villámcsapásként döbbent rá, ezt a pert nem lett volna szabad elindítani. Ő valójában nem gondolta át, milyen következményei lesznek a pernek. Lőrinc beszélte rá, szerezzék vissza Bakos Zsuzsannától a Petrőczy kincseket, melyeket ő Lengyel- országban kivett Kata örökségéből.
Lőrinc mostanában tele van tenni akarással, szerzésvággyal, és mint hatalommal bíró intézkedett helyette is. Úgy gondolta, ha a saját vagyonát visszaszerezte, visszaszerzi felesége vagyonát is. Ő nem gondolta végig mindazt, ami ezzel a perrel együtt jár. Hiszen Zsuzsanna asszony is elveszítette a saját vagyona egy részét. Trencsén várát az osztrákok foglalták el, amikor ő nevelőszüleivel Lengyelországba menekült. Ha ki is nyitotta a Pekrőczy kincses ládákat, kényszerből tette, és jogosan is, hiszen az ő kelengyéjét vásárolta meg abból a pénzből. Éjjel alig tudott elaludni Pozsonyban, Zsuzsanna arcát látta maga előtt, ahogy megvetéssel elfordult tőle.
A per másnap folytatódott, de eredménytelenül. A zálogcédulák igazolták volna az ő követelését, mert hűtlen vagyonkezelés volt a vád. Az úton hazafelé is bántotta őt a tárgyalás, úgy érezte, Lőrinc hatalmánál fogva Zsuzsanna asszony van nehezebb helyzetben. Ez a per lett volna az ő hálája mindazért, amit érte tett nevelőanyja? Ha ő szenvedett is, és magányos volt az árvasága miatt, Bakos Zsuzsanna mégis csak anyját szerette volna pótolni, s ha ez nem is sikerült neki, ez nem az ő hibája. Kettőjük között egy fal húzódott, s ez távol tartotta őket egymástól... A fal kettőjük természetéből adódott, nem a jó szándék hiánya; az ő természete búra hajló gyermekségétől fogva, Zsuzsanna könnyedén átsiklott az élet visszáságain. Meg aztán a korkülönbség... az idegenség, mely még a vérségi kapcsolat mellett is oly áthág- hatatlan, hát még ha nincsenek rokoni szálak se. Nehezítette helyzetét, hogy Zsuzsannának nevelnie kellett őt, sokszor szigorú volt, de jót akart. Szerette volna megérteni serdülőlányát, de ez alig sikerült neki.
Eszébe jutott a levél, melyet nevelőanyja még az előző években irt Ózdra. Már akkor, Pozsonyból visszatérve meg akarta keresni. Ez az éj amúgy is a számvetés ideje... Megkereste a levelet. Az ő Kutyfalváról irt levelére még aznap válaszolt 1683-ban.
„...Isten sok jókkal, jó egészséggel áldja meg, szívből kívánom... Jó egészségben való létét, azzal együtt házasságbeli kedve szerint való állapotját örvendezem... Kívánom Isten boldogítsa mind végig nevének dicséretére... Saját állapotomról azt írhatom, hogy mindenki, aki Istenben bízik, nem szokott megszégyenülni, ezért dicsértessék az ő Szent neve...Uram ő kegyelme, mint ismeretlen jó akaró Urának ajánlja szolgálatát. Kívánom Isten vigye oly szerencséssé ő kegyelmét láthassa hamarabb szerencsés boldog állapotba. Ezért Uram Isten oltalma alá ajánlom ...maradván böcsülettel való Szolgálatja
Bakos Zsuzsanna”
Akkor már Wesselényi László nem élt, nevelőanyja Zaj András felesége volt, ezért ismeretlenül küldi jókívánságait férje Pekry Lőrincnek.
Kata a levél elolvasása után még inkább meg volt győződve a maga igazáról. Kinek szolgáltat igazságot a per? Neki semmiképp. Miért nem volt szó a perben Bakos Zsuzsanna nevelt lánya iránti hűségéről? Hiszen nevelte, ápolta, ha beteg volt. Arra is emlékezett, milyen boldogan készítette, varrta hosszú éjjeleken át az ő kelengyéjét, mintha ez az ő feladata lenne, s ez is hozzátartozik a Katára váró boldogsághoz.
A per neki nem fontos... Ő békességben szeretne élni mindenkivel, mert a szíve is békére vágyott egész életében, noha éppen ezt a békés nyugalmat gyermekségétől kezdve nagyon ritkán kapta osztályrészül.
