Pekry Lőrinc 1692 októberében császári küldetésben Bádeni Lajos őrgróf csapatai élén Erdélybe ment. Lehet még Bécsből, de lehet már Erdélyből küldött egy levelet feleségének, amely egy általa irt verset is tartalmazott. A vers fontosabb volt, mint a levél. Talán meg akarta pecsételni kibékülésüket. E verset csak Kata válasz verséből, következtetésként ismerjük. Lőrinc szerelmes verse vallomás. Valószínűleg kedves, játékos, vággyal teli szavak, hiszen ő is ismerte a szavakban rejlő intimitás hatalmát.
Petrőczy Kata válasza a „ Szemfényvesztő versekre való Replika” – című versében az előbbiekben említett „éteri” szerelemtől ,– melyben kínja közt áldja a távolságot- egészen más hangot üt meg. A válasz józan, asszonyi szó, bár vallomás is egyben.
„Mert te azt jól tudod, hogy az én szívembe / Ben vótál és voltam hozzád nagy hüségbe.” Miért e józanság? Petrőczy Kata a szíve mélyén érzi, mert ezt az asszonyok meg szokták érezni, hogy Lőrinc szerelmes szavai csupán el akarják őt hitetni, káprázat gyanánt csengenek a szavak, de szemfényvesztés ez csupán, hiszen férje egy másik asszonyt szeret. Hogyan jutott erre a józan belátásra? A várakozás hosszú napjai hideg vízzel locsolták érzéseit? Talán új híreket kapott másoktól? Tudott dolog, hogy a másokkal való törődés, a megszólás, intrika, pletyka még legártatlanabb egyéneket is e korban mily gyakran bajba keverték. Hát még ha valaminek volt valami alapja! Válasza olyan logikáról árulkodik, amely ugyan keserű számára, de ki kell mondania.
Tudom, e versed is nem énrám esik,
Igy az bolondokat szép szóval hitetik, (25/4)
Azt is tudja, hogy férjének még mindég tart a kapcsolata Thököly Évával. „Árvaságra ügyed úgy tudom nem jutott.” De saját pozícióját sem mulasztja el megemlíteni.
Én várlak szivesen, én édes Violám,
Nem a kit óhajtasz, noha nem érted rám, (25/8)
1693-ban Petrőczy Kata Erdélybe utazik, hogy tanúskodjon Pekry Lőrinc perében, melyet Vér Judit, Teleki Mihály özvegye ellen indított. Vissza akarta szerezni a Teleki családhoz jutott vagyonát.
Kata másodszor teszi meg az utat Ózd felé. Most egyedül ül a hintóban, maga mögött hagyta az anyaság gondját, merengve szemléli régi otthonuk felé közeledve az ismerős tájat. Akaratlanul is eszébe jut az a őszies táj, amikor fiatalasszonyként jött Lengyelországból... Szíve reménnyel volt tele. Ez a nyár, Lőrinc javulási szándéka..., az engesztelő, szerelmes vers Erdélyből akaratlan is összekapcsolódik a régi emlékkel, ha be sem vallotta magának, szíve mélyén örült a találkozásnak, s az is eszébe jutott, talán neki is változni kellene... El kellene fogadni Lőrinctől a feléje nyújtott béke- jobbot.
A kastély előtt Pirótha várta,” estére megjön az Úr is, újságolta, „s alig tudta leplezni örömét asszonya láttán. Este megjött Lőrinc, mint máskor is hangosan, vidáman. Igaz, szóvá tette a „replikát”, de Lőrinc azt is tudta, minden meg fog változni, mert ő így akarja. S ez nem is lehetett másként, hetek óta nem látták egymást... Kata is békülékeny hangulatban volt... Fenn a Malozsa-völgyi forrásnál, ahol szerelmük bontakozni kezdett, kibékültek, kéz a kézben jöttek vissza a kastélyba.
Petrőczy Kata tanúskodására szinte nem is volt szükség, a pert el sem indították, mert Vér Judit minden pénzét visszaadta Pekry Lőrincnek.
Elutazása előtt Kata szerette volna végérvényesen tisztázni kettőjük kapcsolatát. Azt hitte, eljött az ideje ennek, talán ígéretet vehet Lőrinctől, ezen túl ők ketten egy test, egy lélek lesznek... Hogy Lőrinc az ő hűségét hűséggel viszonozza. Ott ültek a kastély parkjában, benn várta őket Pirótha ünnepi vacsorája... A szelíd közeledés azonban botrányba fúlt... Lőrinc haraggal válaszolt felesége szavaira, képtelennek mondta a vádakat, hazugságnak a hűtlenséget, beteges képzelgésnek minden szót... Kata el- némult, mint annyiszor, ha tisztázni akart valamit. A vacsora fagyos némaságban telt, a gyertyák félénken pislákoltak az ünnepi asztalon, Pirótha nem tudta, mi történt, a konyhában kezeit tördelte, mintha ő tett volna valami rosszat.
Petrőczy Kata ott hagyta Erdélyt, szívében megkeseredve, könnyesen fogadkozott a hintója mélyén, semmit sem törődve az üde tavaszi tájjal, többé sohasem jövök vissza. Beszterceváralján ismét drámai konfliktusokról adnak hírt versei. A „ bánat tengerébe merült...”
Talán érdemes elmondani ezzel a házassági drámával kapcsolatban, hogy Petrőczy Kata majd három évszázaddal előbb fogalmazta meg a svájci pszichiáter, Th. Bovet házasságra is vonatkozó „árnykép” elméletét. Bovet szerint a házasságok krízise, mely sokszor évtizedekre kihat, arra vezethető vissza, hogy az egyik fél, rendszerint az erősebb, és aki vétkes, saját árnyképévé akarja tenni a másik felet. Lőrincre illik ez a megállapítás, s Kata versében így fogalmazódik meg: (29/11.vers)
Keményebb mágnesnál, vadab a Tigrisnál,
Látván könyhullásimot,
Óránként neveli, és csak meg neveti
Iszonyú fájdalmimot,
Mint ha nem illetné, sőt nem is értené
Keserves Panaszimot.
Lőrinc úgy menti fel saját lelkiismeretét a bűn alól, hogy kineveti feleségét, ha az panaszkodik, vagy kérdőre vonja, a felelősség alól kitér. Mintha ő lenne a „tiszta”, az ártatlan és a felesége a fekete bárány. Aki a „fekete bárány”, a bűnös szerepébe kényszerül a házasságban, ettől az árnyékká degradálástól jobban szenved, mint a valódi tényektől. Katának egy idő után férje hűtlenségénél jobban fájhatott az, hogy Lőrinc saját árnyékává tette őt -noha ezt a kifejezést nem ismerte -vagyis bűnösnek, képzelődő hárpiának nevezte, ahelyett hogy beismerte volna csalárdságát.
Ebben a helyzetben ő maga is keményedni kezd. Akit hallgatásra kényszerítenek, aki a panaszokat éveken át magába fojtja, mert nincs mód a kimondásra, törvényszerűen érzéketlen lesz. Petrőczy Kata ezt is megfogalmazta a 28/9 versében. Igaz, az okát ismét a „szerencse”, vagyis a sors számlájára írja.
Az szeléd elméket
Ő szelédségeket
Mágnes kővé teszi, s acéllja sziveket,
Kegyetlenségre haitya természeteket.
Ennek a keménységnek jele a 29/6 verssor, Lőrincre értendő: „Mert el rekeztetet, tőlem megvetetet,” Most nem csak sír, ítéletet is mond. Ez a verssor fogalmazza meg a lelki elszakadást férjétől. Megveti a csalárd, virágról, virágra szálló férjét, és erre minden oka megvolt. A 3O/11 versszakban meg is indokolja keménységét: ”Nem egyszer, de sokszor czapdoz ez nagy ostor, … Szörnyűek én fájdalmim, sűrők könyhullásim...”
Csak lélektani eredmény, bizonyos fokú igazságtétel önmaga számára, hogy le meri írni, megveti férjét, de ez a lázadó gondolat mégis egy kis elégtétel asszonyi megalázottságában.
Petröczy Kata költészetében éppen a felvidéki évek alatt, az előbb említett versekben találunk olyan pszichógiai megállapításokat, melyeket ő szinte öntudatlanul, szenvedő léte koncentrált érzései, gondolatai eredményeként a XVII. századi angol költőkhöz hasonlóan fogalmazott meg, akiknél T.S. Eliot szerint az érzés és a gondolat még egységet alkot. Pontosabban: „a gondolat érzéki tapasztalat”, az „érzékelési mód fejlett”, a „gondolathoz, érzéshez mindég hűségesek”, „nyelvük egyszerű és tiszta”.
Vajon lehet-e e megállapítással kapcsolatban egyetemes korszellemről beszélni?
